Az üdülési csekk sikertörténet a belföldi turizmus területén, ami családunk kiváló példa e béren kívüli juttatás haszonélvezőire. Idén ugyan már nem adómentes ez a fajta juttatás, de szerencsére még olykor kapható. Számos helyre mér eljutottunk vele, ahova egyébként igen nagy valószínűséggel nem tettük volna be a lábunkat egyébként. A példák sorát a bikali Puchner kastély, a harkányi Xavin Hotel, a soproni Átrium Panzió, a villányi Crocius Gere Hotel, a Kövestető Hosszúhetényben, a sümegi Hotel Wellness Kapitány szaporítja. Lehet, hogy kihagytam valamit a sorból, nem tudom. Mindenesetre a fenti listaszámba menő sorozat is jól jellemzi, hogy mennyire hasznos juttatás az üdülési csekk, főleg azoknak, aki szeretnek utazni. Persze, el kell ismerni azt is, hogy aki alig él meg a fizetéséből, az üdülési csekk önmagában vajmi keveset nyújt neki.

Idén Húsvétot nem otthon töltöttük. Mivel május végén egy jó nagy adag csekk lejárt, úgy döntöttünk, az ünnep hosszú hétvégére meglepjük magunkat egy belföldi utazással. Először Zselickisfaludra szerettünk volna menni. A Hotel Kardosfát néztük ki magunknak, de arról lekéstünk, feleségem viszont nagyszerű helyet talált. Bonyhád külső részén, szőlősdombokkal körülvett területen fekszik a Villa Weber Konferencia és Wellness Hotel. A „Völgység” szívében található helyet eredetileg a Perczel család építette, aki generációkon keresztül itt élt. A család gazdasági nehézségei következtében a birtok Wéber János kezébe került. Ő virágoztatta fel a majorságot. A család 1936-ig élt itt. Jelenleg olasz tulajdonosa van, akinek a barátja a családjával épp ott töltötte az ünnepet. A család legkisebb tagját, a tíz éves körüli fiút Raúlnak hívják. Kedves gyermek, ám igen nagy egóval vértezte fel magát. Egész hétvége alatt a villa területén rótta a köröket mini quadjával.

Szombat reggel indultunk útnak Pécsről. Először elhagytuk Bonyhádot és megnéztük a Szálkai tavat. Hihetetlen nyugodt légkör fogadott minket, ott lecsendesedhet az ember. Egyébként a szállás kiválasztásánál fontos szempontot játszott az is, hogy csendes, viszonylag elzárt helyre menjünk. Jól választottunk ebből a szempontból is. De térjünk vissza Szálkára. Sajnos a tónál nem sok időt tölthettünk, csak néhány kavicsot, földdarabot tudott Márk a tóba dobni, láttunk két jól megtermett hattyút és pár horgászó embert. Márk éppen abban a korban van most, amikor ott a legjobb neki, ahol éppen az adott pillanatban van. Bárhonnan akarjuk elvinni őt, óriási patáliában részesít minket. Mi, felnőttek hajlamosak vagyunk elsuhanni életünk fontos pillanatai mellett. Rohanunk és rohanunk, az idő meg fut velünk. Nekünk kellene megállni időnként, az idő úgysem fog. Az elménk folyamatosan a jövőben vagy a múltban kutat, miközben nem veszi észre, hogy az „ott és akkor”-ban mi történik. Ezt kellene megtanulni. Gyerekkorban még tudjuk ezt, aztán elveszítjük ezt a képességet, bedarál minket a hétköznapiság kérlelhetetlensége. Felnőtt korban újból meg kel tanulni a jelenben élni, meg kell találni magunkban a gyermeket, és meg kell tudni őrizni őt magunknak.

Szálkán szerettünk volna ebédelni, félig szerencsénk is volt. Találtunk ugyan éttermet is, csak éppen jó háromnegyed órával később nyitotta meg kapuit, ahhoz képest, hogy mi arra jártunk. A gyermek alvásideje viszont már vészesen közeledett, így az ebédet kihagyva, a szállásra hajtottunk.

A Villa Weber lenyűgözött külső megjelenésével minket. Nagy területen fekszik, egy mini falu az egész. Gyönyörű szobákat kaptunk, amelyek külalakja az antik és modern stílus ízléses találkozásának a gyümölcse. Ugyan a későbbiekben mindkét szobában megjelentek a hangyák, ugyan a külső medence még használaton kívül volt, a teniszpálya teniszezésre még alkalmatlan volt, vagyis még minden a téli álomból épp hogy felnyitotta a szemét, de a hely lelkisége olyan melengető volt, hogy egyáltalán nem bosszankodtunk semmin sem.

A Villának van egy mini wellness részlege is, amelynek bővítése épp építési engedélyeztetés alatt áll. Jelenleg egy jacuzzi és egy finn szauna található benne. Első nap valaki a pezsgőfürdő vizét 39 °C-ra beálította, így – főleg gyermekkel – nem sokat tartózkodtunk benne. Eszterrel a szaunát azért kipróbáltuk, amely nagyon kellemesnek bizonyult.

Az első este a vacsora mellé kis élő zenével kedveskedtek nekünk a házigazdák, és egy nagyon finom, kitűnően adagolt vacsorával tölthettük meg a bendőnket. A legtöbb helyen vagy úgy degeszre etetik az embert, hogy alig tud az asztal mögül felállni vagy madáradagnyi ételt tesznek a vendég kopogó szemei elé. A Villa Weber konyhájában jó arányérzékkel megtalálták az arany középutat. A svédasztalos reggelinél is ez a szemlélet nyert bizonyságot. Sümegen vagy Bikalon rengeteg kaja csalogatta az embert, incselkedett a vendég gyomrával. A Villa Weber reggeli asztalán nem volt temérdek mennyiségű étel, mégis bőséges volt a felhozatal. Éppen annyiból lehetet választani, hogy a vendég gondolván társaira ne dőzsölje túl magát, viszont kellőképpen megtölthesse pocakját. Az italfogyasztást azért ezúttal sem a vendéglátói kínálatból oldottuk meg, hiszen ingünk-gatyánk rá ment volna. Még Pécsett szereztünk be némi finom nedűt. Első este a szekszárdi Eszterbauer Borászat – Öröm névre keresztelt – 2009-es roséját kóstoltuk meg. A zweigelt és kadarka részvételével készült rosé nagyon kellemes hatással bírt az ízlelőbimbókra, méltó helyet követelve magának a Sauska és a Vylyan Pincészet azonos évjáratú roséi mellett. A második este a balatonlellei Ikon rosét fogyasztottuk el, amely Cabarbet Franc szőlőből készült. Véleményem szerint, roséban nagyot nem lehet tévedni (egy vörös bornál sokkal nagyobb a hiba lehetőség), de nem tartozik ez a rosé a legjobbak közé. Még a Matias Pincészet harmaterős roséja is beelőzi nálam ezt a bort. Vasárnap délelőtt megnéztük a Maláj Nagydíjat a televízióban, aztán sétáltunk egyet a Villa parkjában. Az ebédidő után a család lepihent. Én is elbóbiskoltam egy kicsit, pont annyit, hogy a délutáni fáradtságot kiűzzem a szememből. Nem akartam hosszan aludni, mert szerettem volna a madárcsicsergés közepette egy kicsit naplót írni, aztán olvasgatni vagy fotózgatni. Egyáltalán csak úgy „ellenni” kívántam, amit huszonévesen gazdagon megtehettem, de mostanában már nincs időm rá. Holott fontos lenne megteremteni ezeknek a csöndes óráknak is a helyét az életemben. Jó volt most ezt megtenni, békés, csendes, tiszta érzés.

Nem olyan sokára Püspökszentlászlóra is elmegyünk majd egy hosszú hétvégére. A nyaralást is Esztergomban egy olyan helyen tervezzük, ami abszolút gyerekbarát. Párkány és Esztergom elég látnivalót ad majd nekünk az ott tartózkodásunk bő egy hete alatt, miközben a Mami kertje apartman Márknak szabad, friss levegőt biztosít. De ez még odébb van. Itt is láttam, hogy mennyire boldog volt a szabadban. Nem a negyven négyzetméter fogságában kellett eltöltenie napja nagy részét. Hosszú volt a tél, ez rajta is látszik. Nemsokára elkezd majd bölcsibe járni. Majd talán az is jó változást hoz az életébe. No de ne szaladjunk ennyire előre. A jelenre kell koncentrálnom. A jövő majd alakul, alakítjuk, de az itt és most a fontos. Ezt kell megélni. Szerencsére a hétvégén szép idő volt. Hétfőn, a távozásunk napján jött meg csak az esőmarta levegő.

Amikor ezeket a sorokat írtam a Villa Weber kastélyénak verandáján ültem. „Mozgás alig, madárcsiripelést hallok, a távolban autózúgás, egy tücsök is ciripel valahol. Bal oldalamról a szél lágy fuvallattal simogat, Most épp egy erősebb áramlat jön, a naplóm lapjaiba is belekap kissé. Egy kicsit hűvös van, de kardigánban teljesen elviselhető a levegő hőmérséklete. 14 óra 16 perc. Ez a jelen idő. Hallom, ahogy a fellegek között egy repülő halad el, a hajtómű zaja lágyan betölti a tájat. Néhány hang vesz körül engem, de a városi léthez képest ez csöndnek bizonyul. Sajnos egyre kevesebb részem jut a ›hangos csönd‹ élményében, amelyet a legtökéletesebben még egyetemi éveim alatt a Pannonhalmi Apátság főtemplomában éltem át. A csönd olyan tiszta volt, hogy megszólalt. Na de most is, megint, elkalandoztam a jelenből, ezúttal visszafelé. Itt ülök Bonyhádon, a ›Völgység‹ szívében és harmonikusan érzem magam. Lehetne ez a pillanat akár egy végtelenített jelenetsor kimerevített képkockája. De a pillanat varázsa éppen annak végességében rejlik, és ez így van jól."

A blogbejegyzés 2010. április 6. napján született.