Mereven néz maga elé, szinte lebénul a sokktól. Nem tudja elhinni, hogy mindez vele történik meg. Azt gondolja, ez egyszerűen nem lehet az ő a története. Mert az leírhatatlan, elbeszélhetetlen. Nem képes megszólalni, már jelen sincs. Másképp nem is lenne képes elviselni.

Nawal Marwan az úszómedence partján utoljára merül bele a mozdulatlanság hamis nyugalmába. Pedig az élete során már többször földbe gyökerezett a lába a döbbenettől. Amit azonban most megtudott, azt már nem bírja el. Halála előtt még megír két levelet. Egyiket az eltűnt fiának címezi, a másikat pedig a gyermekei apjának szánja.

Az ikerpár, Jeanne és Simon Marwan később ott ül a közjegyző előtt, aki két borítékot nyújt át nekik. Anyjuk végakaratát, melyben arra kéri őket, hogy kutassák fel édesapjukat, akit ez idáig halottnak hittek. És bátyjukat is, akinek a létezéséről mostanáig fogalmuk sem volt, holott édesanyjuk egész életében őt kereste. Tulajdonképpen az anyjukat, ezt a hallgatag, örökké magába forduló asszonyt sem ismerték igazán.

Jeanne összecsomagol és elindul, hogy felkutassa családja titokzatos múltját. Anyja annak idején csak annyit mondott neki, hogy apja meghalt valahol egy távoli ország háborújában. Most pedig Kanadából Libanonba viszi a repülő. Olyan országba, ahol életről és halálról dönthet, hogy a nyakadban keresztet viselsz vagy kendővel takarod el a fejedet. Simon eleinte hallani sem akar anyja utolsó őrületéről, azonban annyira szereti a testvérét, hogy mégis csatlakozik hozzá. És befejezi azt, amit a lány elkezdett.

Wajdi Mouawad díjnyertes színdarabját ültette filmre a quebeci rendező, Denis Villeneuve. A Felperzselt föld két történetszálon, két idősíkon mutatja be az eseményeket. A múltban az anya életútját követjük, a jelenben pedig azt, ahogy a két iker teljesíti a végrendeletben kért küldetést.

A múlt: bepillantunk a Közel-Kelet történelmének egyik legmocskosabb időszakába, a libanoni polgárháború éveibe. Muszlimok és keresztények kegyetlen harcának, a terror borzalmainak nyomaira bukkanunk. A rendező azonban nem foglalkozik a háború okaival, nem kutatja a mélyebb társadalmi összefüggéseket, politikai nyilatkozatot sem kíván tenni. Az ország neve sem hangzik a filmben, az évszám sincs kiírva. A rendezőnek nem célja a mementóállítás. A filmje ugyanis egészen az egyén szintjére száll le, az egyedi emberi sorsra kíváncsi.

Azt mutatja meg, hogy a kővé merevedett társadalmi szokásrend, a hétköznapi gyakorlattá vált intolerancia hogyan irtja ki a szeretet írmagját is, hogyan szaggatja szét akár a vérségi kötelékeket is. Az évszázados közösségi normák mindent felülírnak. Aki ennek gúzsából szabadulni szeretne, annak örök száműzetés az osztályrésze.

A Felperzselt földben a legfontosabb a nyomozás. Nawal kétségbeesetten kutatja elhagyott fiát, az ikrek az elfeledett múlt nyomát keresik. Az alkotók az idősíkváltásokkal egybe is kapcsolják a múltat és a jelent. Nem véletlen, hogy az anyát (Lubna Azabal) és a lányt (Mélissa Désormeaux-Poulin) rendre hasonló szituációkban látjuk, azonos helyszíneken. Mert a két generáció ugyanabban a sorsban osztozik. Az igazság felderítése anya és lánya érdeke is.

...

A teljes írás, a Megszenvedett végrendelet, az olvassbele.com oldalán olvasható.