jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Ferdinand von Schirach: Ártatlan?; Partvonal, Budapest, 2011

A jog arra hivatott, hogy igazságot szolgáltasson. Valójában azonban erre csak kivételes esetekben van lehetőség, mert a társadalom valóságérzéke alkalmatlanná teheti funkciója betöltésére. A jogalkalmazóknak ezért nagy a felelősségük, amikor a jogi normákban megfogalmazott elvárásokhoz mérik az egyéni cselekvéseket. Néha egy kicsit több objektivitásra lenne szükségük, hogy egyben láthassák az esetet befolyásoló valamennyi körülményt, néha pedig éppen az egyszeri és megismételhetetlen pillanatokra kell összpontosítaniuk, hogy azt tegyék, amit az esetek döntő többségében másképpen ítélnének meg, mert nem csak az erkölcs, az empátia, de a józan ész is ezt diktálja.

Az Ártatlan? című kötet ugyanonnan meríti történeteit, mint a szerző első kötete, a Bűnös? Von Schirach az Igazságszolgáltatás című novella bevezető bekezdésében megjelöli esettanulmányai születésének helyét:

„A büntetőbíróság Berlin-Moabitban van, ebben a szürke városrészben, a nevéről senki nem tudja pontosan, honnan ered, hangzása kissé a szláv nyelvekben a mocsarat jelentő szóra hasonlít. A bűnügyeket tárgyaló bíróságok közül Európában ez a legnagyobb. Az épületnek tizenkét udvara és tizenhét lépcsőháza van. 1500 ember dolgozik benne, köztük 270 bíró és 350 ügyész. Mindennap mintegy 300 főtárgyalásnak ad helyet, 80 nemzetiséghez tartozó 1300 ember ül itt vizsgálati fogságban, és naponta ezernél több látogató, tanú és perben érdekelt keresi fel. A bíróság évről évre közel 60 000 büntetőeljárást folytat le.”

A Berlinben védőügyvédként dolgozó szerző praxisából az új kötet tizenöt újabb, szokványosnak nem mondható történetet emel ki. Von Schirach ezúttal is azt a kérdést boncolgatja írásaiban, hogy aki az írott jog szerint bűncselekménynek mondott cselekményt elkövette, valóban bűnösnek minősíthető-e, illetőleg lehet-e ártatlan valaki, akivel szemben a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján büntetést szabnak ki? Másképp: ami jogos, az igazságos-e, és fordítva, ami igazságos, az jogos-e? Adhat-e önmagában a jogtudomány ezekre a kérdésekre választ, vagy a példaként felhozott esetek a társadalom, és benne az egyén létezésének ennél összetettebb alapvetéseire világítanak rá?

Ártatlan-e például az a kilenc férfi, aki jelen volt egy fiatal lány megerőszakolásánál, ám nincs arra bizonyíték, hogy pontosan melyikük is követte el a bűncselekményt? Vagy bűnös-e a szabadosan, nyílt házasságban élő ügyvédnő azért, mert hazudik a bíróság előtt, hogy megvédje férjét és egyben saját becsületét. Ártatlan-e a tinédzser lány, aki puszta féltékenységből molesztálással vádol egy tisztességben élő férfit, aki emiatt elveszíti családját, és évekre rács mögé kerül? Bűnösnek mondhatók-e azok a fiúk, aki társuk testi sanyargatásában lelik örömüket, miközben a látottak hatására a tanárnő a nyakát töri?

Ártatlan-e mozgássérült lakó, aki nem érvényesíti időben a jogait? Bűnös-e a gondatlan gázoló, aki tettével egy kegyetlen gyilkosságot gátol meg? Ártatlan-e a nő, aki úgy dönt, saját maga vet véget évekig tartó megaláztatásának? Bűnös-e az öregember, aki csak azért nem fedi fel az általa elszállásolt drogdíler kilétét, hogy ezzel a fiú szerelmét és születendő gyermekét védje? Ártatlan-e az a hajléktalan férfi, aki agyon üti a férfit, aki befogadta őt a párjával együtt, de molesztálta a nőt a fürdőszobában?

Von Schirach most előadott ügyei sem intézhetőek el rutinból. A kulcs című novellájának főszereplője egy gyengeelméjű drogdíler, aki teszetoszasága miatt zűrös és kínos kalandokba keveredik egy postafiók kulcsa, egy piros és egy kék Maserati, valamint egy kutya társaságában – miközben üldözi a rendőrség, és a nyakába liheg több banda is. A sztori annyira vicces, megdöbbentő és szánalmat keltő, mintha egy Guy Ritchie-film forgatókönyve lenne.

Von Schirach nem hivatásos író, hanem fejlett lényeglátású ügyvéd, aki a jog száraz tényei mellett képes ügyeinek emberi oldalára is figyelni. Lenyűgöző jogi és életanyagot sűrített össze az Ártatlan? című kötetben, irodalmi köntösbe öltöztetve az eseteket. Nem tudja, de nem is akarja levetni válláról a talárt, láthatóan objektivitásra törekszik. Írásai ezért szikárak, Várnai Péter míves fordításának köszönhetően világos, egyszerű nyelven szólalnak meg.

...

A teljes cikk, Az egyszeri ember esetei az olvassbele.com oldalán olvasható.

Ferdinand von Schirach: Bűnös? - 11 meglepő bűnügyi történet; Partvonal Kiadó, Budapest, 2010

Egy nyugalmazott orvos nem tudja betartani feleségének tett ígéretét, és ezért használatba lépteti a házi fejszét, néhány fiatal egy betörés során egy ősi japán csésze birtokába kerül, amely miatt csúnya halált halnak néhányan az alvilágban, egy korty fertőzött víz egy testvérpár tragédiájához vezet, az Abou Fataris család legkisebb tagja mesébe illő módon kicselezi az igazságszolgáltatást, egy fiatal férfi a kelet-európából menekült, prostituált kedves ágyában elhunyt politikust féltésből feldarabolja, egy egyetemista lány szerelemből eladja a testét, hogy barátjának segítsen adósságait törleszteni, a pályaudvaron egy ismeretlen kilétű férfi szenvtelen arccal teszi élettelenné a rátámadó suhancokat, a gróf fia birkákat öl és kivájja a szemüket, miközben eltűnik egy lány is, az emberi hibából vagy talán a sors furcsa játékából adódóan egy teremőr egész életét ugyanabban a múzeumi teremben tölti el, és ennek következményeit egy kisplasztika lesz kénytelen elviselni, a szerelem olykor olyannyira elviselhetetlen, hogy szinte megennénk a másikat, a hányattatott sorsú férfi bankot rabol, hogy visszatérjen szerettei közé.

11 meglepő bűnügyi történet, amelyek ugyan nem szokványosak, de nem is rugaszkodnak el a valóságtól. Ferdinand von Schirach német sztárügyvéd a jog és igazság határait feszegeti. 11 olyan történetet hozott el nekünk, amelyben nem elég a törvény betűjének pontos ismerete, és kiderül az is, hogy az írott jog önmagában nem képes igazságot szolgáltatni. Ezekből a történetekből látszik igazán, hogy a jogászi hivatás gyakorlása mekkora felelősséggel jár. Von Schirach történetei mindemellett arra is rávilágítanak, hogy a jog mennyire tehetetlen tud lenni, hiszen ezek az esetek olyan helyzeteket tárnak fel, amikor a jogi keretek kevésnek bizonyulnak, mert a jog tételes alkalmazása mellett az emberiesség, az empátia értékelése is fontos lenne a bűnösség kérdésének megválaszolásában, ahhoz hogy az igazságosság a lehető legteljesebb mértékben megvalósuljon. Valljuk be, hogy ez ma szinte lehetetlen, mindenesetre ember feletti figyelmet követel. Ebből fakadóan von Schirach történetei kissé mesébe illőek, de az én nézőpontomból szemlélve lényegük nem az igazságtartalmukban, hanem a jelenséglátó esszenciájukban rejlik.

Ferdinand von Schirach talán nem véletlen választotta a jogi hivatást, egy olyan nagyapával, mint Baldur von Schirach, akit náci háborús bűnösként Nürnbergben elítéltek, nem lehetett könnyű szembesülni. Ferdinand azonban nem menekült el a családi kötelék elől, inkább elébe ment a problémának, és hivatása lett a bűnösség és felelősség logikájának megértése. Nem véletlen, hogy olyan esetgyűjteményt rakott össze nekünk, amelyeket nem lehet egyszerűen megválaszolni.

Von Schirach nem tudja és nem is akarja (tegyük hozzá nem is kell) levetkőzni a hivatását, láthatóan objektivitásra törekszik, ezért is írásai szikár, világos, egyszerű nyelven szólalnak meg, olykor-olykor túl egyszerűen, de az esetek többségében tetten érhető bennük az irodalom. Von Schirach megpróbálja feltárna az esetek hátterét, a vélhetően méretes akták hivatalos iratait közérthető nyelvre fordítja, azok lényegét pár oldalas irodalmi műbe sűríti. Az írásokban von Schirach a bűnről morfondírozik, hétköznapi emberekről mesél, amelyek közülünk valók, amelyek akár mi is lehetnénk, nem érdeklik őt a pszichopaták, a többszörös vagy különös visszaesők, a megrögzött bűnözök, esendő embereket lát, akiknek nem ott a helyük, mégis odakeverednek az igazságszolgáltatás színe elé. Ez a legnagyobb feladat, ilyenkor embernek lenni, úgy ítélkezni. Nem minden történet végződik jól, van ahol csak a csöndes szomorú tanulság marad, de szerencsére akadnak meseszerű emberi történetek (egyik kedvencem a záróakkord, Az etióp című írás). A történetek azonban abban közösek, hogy megértessük velünk, jobban figyeljük meg az érem két oldalát, és azután szóljunk. Ne ítélkezzünk, csak figyeljünk.