jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Pünkösd ülés a Vylyan teraszon

A múlt heti özönvízszerű esőzések után már nagyon vágytunk a májusnak megfelelő időjárásra. Márk is mindenáron ki akart menni a szabadba, nem érezte jól magát a négy fal között. Ha nem lenne a szülői parancsszó, ő az esőben is a mászókát rohamozná meg. Persze teljesen megértem őt, de a természet szavával egy apa sem dacolhat.

Pünkösd ünnepe már évek óta a Nyitott Pincék programmal kapcsolódott össze. A villányi borvidéken, Palkonya falvában már több, mint tíz éve Pünkösd vasárnapján több boros gazda megnyitja pincéit és jó áron kóstolót ad boraiból. Palkonyán sokszor megfordultunk már. Tavaly kihagytuk a programot, és idén sem jutottunk el a faluba. Hétfőn azonban, mivel végre hét ágra sütött a nap, Kisharsány felé vettük utunkat, a Fekete-hegy tövéhez mentünk. Itt található ugyanis a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet. Én tavaly júniusban már jártam ott a kollégáimmal. Feleségemmel azóta is terveztük, hogy vele is eljövünk ide. Egy a probléma: a Vylyan terasz csak autóval közelíthető meg. Vonattal esély sincs megközelíteni a helyet, busszal még csak-csak el lehet jutni valahogy Kisharsányba, de nehézkes és onnan még gyalogszerrel el kell jutni a birtokra. Szóval kell egy önfeláldozó ember, aki nem kóstol a finom nedűből, csak nézi a többiek mosolyra húzódó arcát. Nem egy hálás szerepkör ez, ezért eddig nem is éltünk vele. Tegnap azonban feleségem névnapja alkalmából apósom sofőrködésével eljutottunk végre a Pincészetbe.

A napsütötte teraszon 5-6 féle bort kóstoltunk meg, miközben gyermekünk a teraszon levő citromfa aljában megálló vízzel játszott. Kis játék motorjával (a „monyó”-val) is bemutatót tartott. A kialvatlansága miatt érzett fáradtságának vajmi kevés jelét mutatta, hiszen a szabadban garázdálkodhatott, és ez az abszolút boldogság érzésével töltött el őt.

Szép, nyugodt délután volt. Hétfő délután már a Pincészetet sem rohamozták meg annyian, mint a hosszúra nyúlt hétvége többi napján. A Vylyan teraszon üldögélni és nézni az előttünk elterülő tájat tökéletes élmény, még akkor is, ha a Szársomlyón éktelenkedik egy jókora tájseb és a messzeségből kiemelkedik a Beremendi Cementgyár sziluettje.

A blogbejegyzés 2010. május 25. napján született.

II. Ördögkatlan, 2009

Péntek délután, miután a hétre befejeztem a munkát, útnak indultunk Palkonya felé. A térségben idén második alkalommal került megrendezésre az Ördögkatlan fesztivál. A tavalyi évben nem jártunk erre, ezúttal muszáj volt „beleszagolni az itteni levegőbe”. A terv szerint a Vylyan teraszon meg akartuk hallgatni Darvasi László ás Ágoston Zoltán beszélgetését némi nemes nedű kíséretében, de leginkább a bárkások Mulatság című előadására igyekeztünk.

Sajnos eleve késve indultunk, és mivel először Palkonyán az esti színházelőadásra a sorszámot is fel kellett vennünk, így már a beszélgetés végére értünk a helyszínre (hátráltatott minket az is, hogy nem messze a borüzemtől egy koccanás során a minket szállító és a szembejövő autó visszapillantó tükre is több darabra esett szét). Nem maradt így sok időnk a Vylyan Pincészetnél, gyorsmenetben vásároltunk két palack rosé bort, illetve kóstoltam egy decinyi Chardonnay-t, és belehallgattam a beszélgetés végébe.

Terveim szerint dedikáltattam volna a szerzővel a nemrég megjelent regényét, a Virágzabálókat, de már ott-jártamban láttam, hogy ez holt ötlet. Sietnünk kellett vissza Palkonyára, mert fél óra múlva kezdődött az előadás. Egy kicsit azért még hallgattam a beszélgetésből. Hihetetlen a sors összjátéka, tudniillik pár perces ott-tartózkodásom alatt Ágoston Zoltán épp az én blogbejegyzésemből idézett a nagyérdemű előtt. Komolyan meglepődtem. Tetszett neki a „Kárpátok Márqueze” címke, amit viccesen Darvasira aggattam. Nem szokásom az efféle felolvasásesteken, beszélgetéseken irodalmilag okoskodni, mert nem a kenyerem, egyszerű mezei olvasó vagyok, aki merően szubjektív véleményét az internet nyilvánossága elé tárja, azért egy-két ponton egyértelműsítettem volna véleményemet, ha már terítékre kerültem. Sajnos Darvasi válaszát már nem hallhattam, ha volt egyáltalán neki hozzáfűzni ehhez, mentünk tovább Palkonyára.

Immár ötödszörre láttam a Bárka Színház világlátott darabját. Nem terveztem, hogy megnézem ennyiszer, eredetileg ezúttal sem néztem volna el, de barátunka, aki révén autóval a katlanba jöhettünk, még nem látta, mi meg mindig örömmel nézzük, hiszen minden egyes előadás más és más. A palkonyai Faluház szűkös termébe beszorult a forró levegő, a nézők még a színpad előtt is ültek. Talán eddig ez volt a legkisebb tér, amiben láttam (bár Pulán sem volt sokkal nagyobb a színpad). Érdekes, hogy ezen az előadáson az eddig általam látott négy alkalomtól teljesen eltérő helyeken mutatkozott meg a humor, mintha a szerepelők is helyenként többet beszéltek volna, több volt a kiszólás is, és a viccesen szándékolt baki, elröhögés. Még a fullasztó hőségben is jó volt újra látni az értelem, az érzelem és az indulat hármasát, ahogy egymásnak feszülnek.

Az előadás után a Pincesoron rosé fröccsel frissítettük magunkat. Másik aláírásgyűjtő projektem a Mulatság szereplőinek és rendezőinek kézjegy-skalpjainak megszerzése volt. Nem hittem benne komolyan, mégis a négyből kettő összejött. Az első épp péntek este, miközben fizetni készültem, Eszterék hangos kiáltással hívtak, hogy Scherer Péter épp ott szállt be az autójába. A színművész rendkívül jól vette rajongó jelenlétünket, kiszállt az autójából és naplómba bejegyzett.

Szombaton nem jártunk a Katlanba, este azonban a pécsi Dóm-térre szervezett ingyenes Placido Domingo koncertre látogattunk el. A tér tele volt emberrel, és bár sokak szerintem először voltak operakoncerten (mondjuk nekem se a kedvenc műfajom), feltűnően kulturáltan viselkedett a közönség általam érzékelt része. Nem vártuk meg a koncert végét, mert apósom lába elfáradt a két órás állásban, és eredetileg is a nagy tömeg megindulása előtt terveztünk eljönni.

Mindamellett, hogy ügyes, közhangulat javító rendezvény volt ez a koncert, a szervezők számár kiváló főpróbának is bizonyulhatott, amiből tanulni lehet. Összességében ügyes volt a szervezés, ám két apró hiba, kellemetlenség megfigyelhető volt, amit azonban könnyen javítani lehet. Egyrészt médiában megjelent tájékoztatók nem szóltak arról, hogy a város egyetlen nagy parkolóját akárki nem veheti igénybe, mi is csak apósom rokkant kártyájának köszönhetően, nagy szerencsénkre juthattunk be a Centrum Parkolóba. Persze a tájékoztatók ajánlottak parkolókat az érdeklődőknek, és arról nem szólt a fáma, hogy amiről nem szólnak, az tiltott.

A másik megfigyelésem az a Dóm előtti térre való ki- és bejutás nehézkessége, és az erre vonatkozó információ hiánya. A baloldalon a koncert kezdte előtt művészbejárót csináltak az útvonalból, de a biztonságiak szavaiból arra lehetett következtetni, hogy a fellépők elhaladása után újból megnyitják a járatot, nem így történt. Át kellett mennünk a tömegben a tér jobboldalára (szerencsére a közönség önmagától két ember széles folyosót hagyott üresen a téren való közlekedés érdekében. A jobboldali kijáraton azonban egy embernyi helyen kellett az oda-vissza forgalmat megoldani, ráadásul az ottani biztonságiak mit sem sejtettek a túloldal lezárásáról, abszolút érthetetlen kommunikációs hiány lépett fel. Ezek a hibák kijavíthatóak 2010-re, összességében nagyon jó élmény volt a koncert, mert bennem feléledt a hit, hogy jövőre mégis lesz valami az EKF-ből.

Vasárnap délután ismét a katlan felé vettük utunkat. Ezúttal napi jegyes programra nem akartunk bemenni, mert gyerekkel voltunk. Első állomás, Nagyharsány település volt. Viszonylag nagy falu, amelyben viszonylag kis térre, a faluközpontra koncentrálódott a fesztivál programja. Megnéztük Kalmár Lali pécsi panorámafotóit, Kovács Andrea biciklis képeit, Eszter egy bájos és könnyed nyári ruhát kapott ajándékba és a Gere Pincészet boraiból is apró kóstolót vettünk magunkhoz. Mucsi Zoltán aláírása itt került a naplómba. Nem szeretem alapvetően, ha egy közismert embert társalgás közben zavarnak, most mégis erre vetemedtem. Szótlanul, gyorsan, mosolyt erőltetve magára tett eleget kérésemnek. Kisharsányban már valódi fesztiválhangulat várt minket.

A Templomkertben Rátóti Zoltán épp befejezte énekes Háy-előadását (A bogyósgyömülcskertész fia), amit még Pulán láttam évekkel ezelőtt. Bejártuk a falu kirakodókkal teli utcáit, ahol a fiatalokat különféle játékokkal az esélyegyenlőségre és a szelektív hulladékgyűjtésre nevelték. A főutcán Pettendi Szabó Péter fotográfus figyelemreméltó kiállítását lehetett megnézni „Járt-e már Budapesten?” címmel. A fotós az éjszakai fényekben fürdőző Lánchíd látkép háttér előtt fotózta az Ormánságban élő embereket, akiknek többsége még sosem járt a fővárosban. Az elkészített fotók mellett egy másik fotó is látható volt, amely az elsőről lerántotta a leplet, hisz a fotóst ábrázolta munka közben és a készítés helyszínének részleteit. A rendkívül ötletes projekt a szegénységre, rejtett társadalmi feszültségekre hívja fel a figyelmet, amelyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Az utolsó állomás Palkonya volt, ahol még egy kis fesztiválhangulatot magunkra vettünk, no meg megittunk egy rosé nagy fröccsöt, Márk pedig a lépcsőzés mellett a domb- és árokmászást is megkedvelte. A frissítő elfogyasztása után hazaindultunk, hiszen csemeténk vacsora- és alvásideje rohamosan közeledett.

Igazán gazdag hétvégénk volt, amelyet kicsit Cseh Tamás halálhíre árnyékolt be. A nagyharsányi iskola előtt gyújtottunk mécsest a dalnokért. Ma munka közben az ő dalait fogom hallgatni. Mennie kellett már, de itt maradt bennem egy része, nyilván a jobbik.

A blogbejegyzés 2009. augusztus 10. napján született.