jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Don Winslow: A gandzsa urai; Agave, Budapest, 2012

Nem mindenki tulajdonít döntő jelentőséget az első benyomásnak. Az ügyes marketing­stra­tégiák­ra és szlogenekre épülő világunkban azonban egy könyv sikere is múlhat egy első mondaton. Don Winslow is jól tudja, hogy az olvasó számára a regény kezdőmondata sokkal lényegesebb lehet, mint bármilyen frappáns fülszöveg.

A gandzsa urai című regény egy vaskosan durva kiszólással indul. Éppen úgy, mint a történet folytatásában, a Barbár állatokban (vagy ahogyan a regényt Oliver Stone filmjének bemu­tatása kapcsán újranevezték, a Vadállatokban). Az öncélúnak tűnő káromkodás azonban nem csak a pökhendi lazaság és a nyers erőszak nyelvi megnyilvánulása. Pontosan érzékelteti a regény főhősei által képviselt szilaj szabadságeszmény lényegét is.

Ki ne érezné magát érinthetetlennek, az élet császárának, ha a képeslapokba illő Kali­for­niá­ban, az égszínkék Laguna Beach napsütötte, strandjain barníthatja a hasát? Fiatal vagy és gazdag, s rosszul sem nézel ki. Saját magadon kívül senki más nem érdekel. Elvégre kedved szerint szopogathatod kedvenc koktélodat egy bárpultnak dőlve, miközben lenge öltözetű szépségeken legelteted a szemed. Beleszippanthatsz a legjobb minőségű gandzsába, és semmibe sem telik neked, hogy a legjobb csajokat vagy éppen a legdögösebb pasikat vidd az ágyadba, százszámra.

Ben és Chon ezen a vidéken nőttek fel. Magától értetődik, hogy megkapják, amit csak akar­nak. A két fiú és közös barátjuk, O, azaz Ophelia a semmittevés világbajnokai. Konkrétan: tesznek az alkotmányra. A lány jégcsap anyja azonban egyszer felteszi a nagy kérdést gyermekének: mihez akar kezdeni az életével? O nem tudja a választ, Ben és Chon felel helyette: beszállnak a marihuánabizniszbe. Elvégre szeretik ők a jó anyagot, és az sem mellékes, hogy miközben jót tesznek magukkal, mások arcára is mosolyt csalnak. Vagy vigyort.

Igazán frankó dolog, ha a hobbid lehet a munkád. Az pedig egyenesen a mesébe illő, ha meg is szedheted magad. A sikerért persze azért a legelején neked is dolgoznod kell. Először is meg kell találni a tökéletes alapanyagot. Egy kivételesen nagyszerű, tetra-hidro-kannabinolban (THC – vágod?) gazdag kender például éppen megteszi. Jobb, ha tudod, a vízben termesztett kannabisz az átlagosnál is magasabb terméshozamot produkál.

A termesztéshez aztán csomó fény kell, vagyis nagy teljesítményű izzókra van szükséged. De túl meleg sem lehet a termőhelyen, mert az nem tesz jót a növényeknek. Ezért kell a légkondi, ami azonban kutya sok áramot zabál. Ez pedig hamar szemet szúrhat olyanoknak, akiket véletlenül sem szeretnél a portádon vendégül látni. Kell tehát egy generátor is.

Amint elhárult egy akadály, jön a következő. Tehát: találni kell egy házat, pincével, aminek a tulaja nem túl kíváncsi, s szomszédok sincsenek belátható távolságban. Ja és ez is fontos: iskola vagy játszótér ne legyen a közelben, ugyanis ilyen esetben a törvényi maximumot kell kiszabnia a bíróságnak. (Ennyit az USA hatályos jogszabályairól.)

És ha minden összejön, a terv valósággá válik: sínen van az üzlet. A cuccot gyorsan elkapkodják, a szükséglet megnő, a termesztő házak megszaporodnak. Elégedett dőlhetnek hátra a fiúk, mint a teremtő a hetedik napon. Csakhogy…

Don Winslow tudja: ha valaki a drogbizniszből akar megélni, arra csőstül jön a baj. Senki sem szereti, ha mások belenyalnak a habos tortájukba. Márpedig Ben és Chon ezt teszi. Nagy gond srácokkal, hogy pofátlanul szabadnak hiszik magukat. Ben és Chon ugyan nem Bud Spencer és Terence Hill, de a nagy haversággal megfér az, hogy másképpen lássák a világot. Ben meggyőződése, hogy „az erőszakra adott erőszakos válasz csak még több erőszakot szül”. Chon ezzel szemben úgy véli: „az erőszakra adott nem erőszakos válasz szül még több erőszakot”. A legszebb, hogy mindkettőnek igaza van.

Winslow már a legelején beviharzik a történet sűrűjébe, és egy a tempóból percre sem vesz vissza. Mindig jó érzékkel növeli a feszültséget, a megfelelő pillanatokban csavar a sztorin. Montázstechnikája bravúros, rövid, lényegre törő jelenetekkel száguld végig a határ menti drogháborún. Macsó akcióthrillert forgat – egyes jeleneteket a forgatókönyvek mintájára szövegesít.

...

A teljes cikk, az Ezüstszínű Aranypart az olvassbele.com oldalán olvasható.

Don Winslow: Barbár állatok; Agave, Budapest, 2010

Chon és Ben békésen élik a fiatalok divatos mindennapjait Dél-Kaliforniában. Lubickolnak a napfényben és a pénzben, közös csajuk van, O (ami egyáltalán nem zavarja őket, sőt tulajdonképpen ők a Három testőr: „Egy Mindenkiért és Mindenki Egyért”), hivatásuk pedig az illegális kertészkedés. Chon és Ben ugyanis a marihuánatermesztés helyi királyai, akik stabil és elégedett terjesztői- és vendégkörrel rendelkeznek. Ám nem mindenki örül a sikerüknek. Nevezetesen, a Baja Kartell, a mexikói-amerikai határvidék rettegett drogmaffiája csak akkor huny szemet a srácok sikere felett, ha az a siker többségében az övé is. Chon és Ben éppen ezért félreérthetetlen videó üzenetet kapnak a kartelltől, amelyben kilenc embert fejét választják el láncfűrésszel a testüktől.

Ben nem szereti az erőszakot, hobbija a harmadik világbeli korteskedés, Chon egészen más világ, kiképzett gyilkológép, aki Afganisztánt és Irakot is megjárta már. Mindketten szerethető figurák a maguk módján, O pedig nem rest háláját kifejezni. Ben hagyná az üzletet a kartellra, szívesen elmenni Indonéziába, nem ragaszkodik az „aranytojást tojó tyúkhoz”. Chon másképpen intézné el a dolgot, de nem feszíti a húrt, tisztában van azzal, hogy nem ők vannak a nyerő pozícióban. A kartellnak azonban a fiúk tapasztalatával és logisztikájával együtt kell a terület, hogy ez világossá tegyék, O életét teszik a kontraktus alapjává. Egyszerű  választás elé kerülnek a fiuk: vagy három évig a kartell keze alá dolgoznak vagy húsz millió dollárt kifizetnek nekik. Ben és Chon szerint túl hosszú ez a három év, pénze pedig csak a kartellnek van. Lehet, hogy a bajaiak nagyobb erőt képviselnek, a fiúk azonban fifikásak…

Don Winslow a már-már epikus hangvételű, kőkemény Drogháborúval érkezett meg Magyarországra, aztán jött az az őrült sztori Bobby Z halálától és életéről, és most itt van a legújabb regény, amely Bobby Z vonalát követi tovább. A Barbár állatok története annyira őrült, hogy első ránézésre nehezen hihető, de minden, ami Winslow tollából születik, előbb-utóbb elképzelhetővé válik. Elvégre örült egy világban élünk.

A Barbár állatok nem ajánlatos a kényes lelkű olvasóknak, tele van a modern trágár szleng legváltozatosabb gyöngyszemeivel. Alapjában véve én sem kedvelem az efféle alpári nyelvet, de be kell látni, hogy az a történet közegének sajátja, így egyáltalán nem válik öncélúvá. Egy idő után persze felül tudtam emelkedni ezen, hiszen a történet lebilincselő, Winslow fanyar humora pedig helyre rakja a nyelvi formulát.

Ha megkérdezik tőlem, én továbbra is a Drogháborút ajánlom Winslowtól, mert az egy kőkemény akciódráma, a Bobby Z és a Barbár állatok pedig sokkal inkább a szerző őrült elméjében formálódó fekete humorból születik meg. A Barbár állatok bűnös élvezet, letehetetlen könyv, de hiányzik belőle a drogvilág elviselhetetlen abszurditása, pontosan azért mert nehezebb komolyan venni. A végkifejlet ettől függetlenül zseniális. Winslow előveszi Shakespeare-t, összesékeli a királydrámák őrült hatalmi tobzódását a Rómeó és Júlia romantikus tragédiájával, megrázza, feldobja, elkapja, és megszületik a Barbár állatok zárlata.

Don Winslow első két könyvéről; Agave, Budapest

DROGHÁBORÚ (2008):

Don Winslow könyve, az Agave Kiadó gondozásában megjelent Drogháború, a kötet vaskosságát és a cím tényszerű egyszerűségét tekintve teljesen közömbös volt sokáig számomra, sőt inkább taszított a téma dokumentumszagúsága, előítéleteimet a fülszöveg kategorikus, tömör szókimondása sem bontotta le. Érdeklődésemet aztán a sok hírfoszlány és megannyi dicséretáradat keltette fel. Úgy gondoltam, ezt nekem is el kell olvasnom. Ráállt az agyam, innen már nem volt menekvés. Előítéleteim levetkezése végül egy izgalmas könyvélmény jutalmát hozta el számomra.

A főképp Dél-Amerika államaiban játszódó saga harmincévnyi intervallumot fog át a mexikói drogkartellek ellen folytatott háborúból. Érdekfeszítő és rendkívül izgalmas képet kapunk a drog mocskos világáról, a maffia, a kartell, a politika, az egyház viszonyrendszeréről. A terjedelmes regény sava-borsát az adja, hogy nem egyetlen magányos nyomozó vállára helyezi a főhős nyomasztó szerepét, hanem mindjárt öt, a történetben meghatározó szerepet játszó, különböző oldalakon álló, más és más érdek orientáltságú szereplőt helyez a regény középpontba, és köréjük számos nagyobb és kisebb jelentőségű mellékszereplőt állít.
A térség emblematikus korszakát tehát egy drogellenes ügynök (Art Keller), egy drogbáró (Ádan Barrera), egy kurva (Nora Hayden), egy bérgyilkos (Sean Callan) és egy pap (Juan Parada) szemén keresztül ismerjük meg. Winslow részletesen felépített és kellően motivált karakterekkel dolgozik, és ettől lesz a Drogháború különösen feszes ritmusú olvasmány, amely nem engedi az olvasóját lankadni. Jómagam a fárasztó hétköznapok esti óráiban faltam a könyvet, lecsípve az éjszakai pihenésre szánt időből. Másnapra, harmadnapra még fáradtabb lettem, de nem bántam, mert jól esett olvasni a könyvet. Mondom ezt annak ellenére, hogy a történetben előrehaladva a vér, a mocsok, a kétségbeesett árulás egyre több és több lesz, amely egyre jobban nyomasztja még az olyan edzett olvasót is, akit némi erőszak alapjában véve nem zökkenti ki nyugodt, békés idilljéből. A történet végére már a legrosszabb végkifejletre is felkészül az olvasó, rátalálva a történetben rejlő kőkemény balladisztikus atmoszférára, azonban Winslow úgy kegyelmez meg olvasójának egy heppiend formájában, hogy nem hallgatja el a mindenki előtt nyilvánvalóan ismert tényt sem, hogy ennek a történetnek sosem lehet vége.

Winslow hajmeresztő akciókat, kegyetlen kivégzéséket, arcátlan árulásokat adagol folyamatosan az olvasónak, nem köntörfalaz, nem mismásol, brutálisan kimond mindent, és teszi mindezt úgy, hogy a hatásvadászat egyetlen pillanatban sem érhető tetten. A Drogháború semmiképpen sem nevezhető kordokumentumnak, abban a tekintetben, hogy a valóban ott és akkor megtörténtet veti papírra, ugyanakkor autentikusságát a valósághoz való közelsége adja. Mexikó, Nicaragua, San Diego, Hongkong, New York (Pokol konyhája) a történelem máig élő szereplői, ahol – ha nem is a könyvben név szerint szereplők – ahhoz hasonlóan forgatják fel e térség világát, az érintettek hasonló ádáz dühvel feszülnek egymásnak a mai napig, mint ahogy az a könyvben szerepel.

Don Winslow könyve rendkívül izgalmas akciódráma, ami azt az ellentmondást hordozza magában, hogy legalábbis annyira szórakoztatja olvasóját, mint amennyire elszörnyedésre készteti.
Végül álljon itt némi kritikai észrevétel az általam Magyarország talán legjobb könyvkiadójának tartott Agave Kiadó felé: Érthetetlen számomra a regény címválasztása. Miért pont a semmitmondó, üres Drogháborúra esett a választás, amikor az eredeti cím (The Power of the Dog) tükörfordítása (A kutyák hatalma) azt a gyönyörű metaforája rejti magában, ami jól jellemzi a könyvben bemutatott világ működési mechanizmusát, ráadásul ez a metafora gyönyörűen ki van bontva a regény elején. A másik észrevételem a könyv lektorálásának szól. A könyv nagy terjedelme sem adhat kelő magyarázatot arra a bosszantó trehányságra, amely a számos elírási és elütési hiba mutat. Muszáj ennél sokkal igényesebbnek lennie egy kiadónak. Nyílván a megjelenési határidő sürgető parancsszava váltja ki olykor ezeket a hibákat. Nem megbocsájthatatlan bűn ez, hanem kellő figyelemmel elkerülhető szépséghiba.

BOBBY Z HALÁLA ÉS ÉLETE (2009):

A kisstílű, lúzer Tim Kearney a Pokol egyik Angyalának megölése miatt életfogytigot kap egy motorosokkal teli börtönben, ami egyenlő a biztos halállal, ámde a szerencse rámosolyog, új esélyt kap. Bobby Z-t, a legendás drogcsempészt kell megszemélyesítenie, hogy ki tudják cserélni őt egy ügynökre, akit egy mexikói drogbáró fogott el. Persze az alku csak kicsivel jobb a biztos halálnál, Kearney ezt tudja, de azzal is tisztában van, hogy ez az esély több, mint a semmi. A gond csak az, hogy a mexikói drogbáró azért akarja őt, azaz Bobby Z-t, hogy megölje őt. Kearney menekülni kényszerül, miközben az üldözői egyre szaporodnak. Nyomában vannak nyomolvasó és vérszomjas cahuilla indiánok, a Pokol Angyalai, a mexikói drogbáró, egy cowboy, a kábítószer-ellenes ügynökség embere, valamint a Los Angeles-i maffia egyik feje. Mindenki más miatt akarja holtan látni Bobby Z-t, egyel azonban senki sem számolt, mégpedig hogy Bobby Z valóban legenda. Egy legenda pedig olyanokra képes, amire senki sem gondolna.

Don Winslow Drogháborúját nagyon élveztem, a kőkemény, akciódús regény minden egyes lapját faltam. Ilyen előzmények mellett kíváncsian vártam a szerző újabb művét, amelyet ugyancsak az Agave Kiadó jelentetett meg az idei évben.

A Bobby Z halála és élete pörgő sodrású, izgalmas regény, ördögi humorral, vérbeli csavarokkal, a végén pedig véresen vicces csattanóval. Érdekes a regény nyelvezete is. A történetet elbeszélő talán egy, az utca törvényeit jól ismerő alak, amolyan határmenti tinódilantos, akinek durva nyelvezetű, anekdotaszerű meséléséből ismerjük meg a kisstílű karrierbűnöző, a prostituált, a szerencsétlen sorsú kisfiú és a drogtól hibbant elméjű hajléktalan csodaszámba menő történetét. Winslow ügyesen adagolja regényében az akciót, az izgalmat és a humort. Nehéz komolyan venni, és talán éppen ezért lehet annyira élvezni.