jeges-varga

irodalom, film, színház és magánügyek

Bemutatkozás

Amit látok, amit hallok, amit tapasztalok, erről szólok. Könyveket olvasok, filmeket nézek, színházba járok, véleményemet írom le, mondom el. Nem akarok önjelölt kritikus lenni, vagy annak tűnni. Legyen ez valami ilyesmi: élménynapló.

Hozzászólások
  • jeges-varga: Kedves Balázs! A Fritsch Pincében igazán közvetlen vendéglátásban részesülhet a látogató. Szerintem is. A borai nem kiemelkedőek, de találhatunk kedvünkre valót ott. Mindamellett egyetértünk abban, hogy nem a legnagyobbak érdemlik a legnagyobb figyelmet. Én például több kisebb pincészettel is megismerkedtem az elmúlt években. Ha nem is jutottam el hozzájuk, legalább egy-egy palackkal megkóstoltam munkájuk gyümölcsét. Felsorolni most nem akarom őket, de azt tanácsolom, próbálkozz még a kisebb pincészeteknél. Kincsre találhatsz.
    (2012-11-13 10:34:05)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • Márton Balázs: Pár éve én is jártam a villányi pincesoron és nekem is a Fritsch fivérek pincészete nyerte el a legnagyobb tetszésem, vendégszerető fogadtatás és finom borok (semmi Gere vagy Boch féle puccosság, amivel nincs bajom, csak nem én nem ezt igényelem). A cabernet franc barrique-juk volt a favorit nálam! További sok sikert nekik!!!
    (2012-10-29 22:08:46)
    Látogatóban a Fritsch Pincében
  • jeges-varga: Most ismerkedem vele. Azért egyet szögezzünk le alig húsz éves hölgyről beszélünk. Nyilván ehhez mérten van birtokában annak a tapasztalathalmaznak, amiből a líra megszülethet. Egyébként nekem tetszik ez a vers. Érződik rajta, hogy fiatal nő írta, de jó hangulatot fog meg. Persze vannak "nagyobb számok" is a kortárs líra palettáján egészen biztosan.
    Ha jól tudom az első kötet megjelenése a Petri György-díjjal együtt járt neki. Hogy ennek odaítélésében mennyi szerepet játszott az, hogy édesapja Kemény István, jó kérdés. Szerintem figyelemre érdemes ifjú költő ő. Azt viszont nem tudom, hogy túlzott-e a tehetségéhez képest a figyelem vagy nem. De egy elsőkötetes szerintem ma megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla. Elvégre így válhat csak ismertté.
    (2012-03-12 22:26:13)
    Kemény Lili
Címkefelhő
Feedek
Megosztás
vers

Oravecz Imre: A teremtés fokozatai

 

Elhallgat a lágyságokban a cuppogás,

megszólal a keménységekben a zengés,

 

véget ér a zártságokban a zsugorodás,

elkezdődik a nyitottságokban a tágulás,

 

elfogy a ritkulásokban a nyugvás,

megnő a sűrűségekben a mozgás,

 

megszakad a szögletekben a hegyesség,

elterjed a hajlatokban a gömbölyűség,

 

elapad a szűkületekben a torlódás,

megerősödik a bővültekben az áramlás,

 

megáll a gyűrődésekben a ráncosodás,

megindul az egyenletességekben a kisimulás,

 

megakad a mélységekben a süllyedés,

kiszabadul a magasságokban az emelkedés,

 

megtorpan a közelségekben a maradás,

nekilendül a távolságokban a haladás,

 

csökken a dermedésekben a hidegség,

megsokszorozódik a hevületekben a melegség,

 

elhal a törekvésekben a zűrzavar,

megszületik az alakulásokban a rend.

Wof Haas: A Brenner és a Jóisten; Scolar, Budapest, 2012

Ez a Haas csuda egy pofa. Jogosan kérdezheted: Hát most már megint mi történt? Mindjárt megmondom. Az csak az egyik dolog, hogy hat köteten keresztül táncol az idegeiden, mert nem köti az orrodra, ki a titokzatos mesélője. Az meg egy másik, hogy mikor felfedi a fecsegő elbeszélő kilétét, még mindig nem igazán tudjuk, kiről van szó. Az pedig már tényleg a pofátlanság határa, hogy mindezek után egy jól irányzott lövéssel kioltja az életét.

Vége. Nem csak a szövegelőnek fellegzett be, de ugye vele együtt a Brennernek is kampec. Mert nincs, aki meséljen róla. Gondolnád te! De olyan nincs, hogy nem olvashatunk újabb regényt az osztrák szerző tollából, Brennerről. Emlékezz! Egyszer már sikerült a Bobby Ewingot is újjáéleszteni. „Hé! Nagyon nincsen rendben, hogy kicsináljátok a kedvenc főszereplőnket!” – tiltakoztak a felháborodott rajongók a sorozat alkotóinál. S aláírásokat gyűjtöttek kedvencük rehabilitációja érdekében. Látom rajtad, azt kérded, hogy jön ide a Dallas. Azért ha jobban belegondolsz, jó a példa. Én sem tudok meglenni a Brenner nélkül, te sem. Akkoriban ezer és ezer háztartásbeli női szív dobbant egyszerre a sármos farmer iránt. Valószínűleg az egykori zsaru eltűnése nem mozgósítaná ennyire a magyar társadalmat, de azért kár lenne veszni hagyni. Szóval a Bobby egy kvázi hasonlat.

Ez a derék író huszárvágással oldja fel élet és halál dilemmáját. „A nagymamám mindig is azt mondta: ha egyszer meghalsz, a szádat majd külön kell agyonütni” – így kezdi a regényét. Tiszta sor: ez a mesélő még azután is képes dumálni, hogy jobb létre szenderült. (Miért, mire számítottál?) Persze kellett vagy hat év Wolf Haasnak, amíg kiókumlálta a folytatás lehetőségét. A hazai kiadónak azonban elég volt fél esztendő is. Látod, erre mondom én, hogy a gyorsaság nem minden. A könyvkiadás területén néha talán jobb is, ha türelmesen kivársz. Mert akkor később nem kell olyan sokat várnod a sorozat következő részére.

De azért az mégiscsak érdekes. A Brenner volt már minden: mindenekelőtt rendőr, aztán mentős, később magán­nyomozó. Legutóbb azonban annyira megcsömörlött a nyomozói pályájától, hogy kimondottan polgári hivatást vállalt. Arra azonban nem gondolt, hogy a bűn bárhol utolérheti az embert.

Mindjárt elején egy kicsit beeteti a Haas az olvasóját. Persze csak akkor, ha nem olvasod el a fülszöveget. Mert figyelj! A Brennert nem is úgy hívják, ahogy eddig. Elolvasol vagy hatvan oldalt a könyvből, és sehol a Brenner. Már majdnem felteszed magadnak a kérdést: na jó, de hol van a Brenner? Rá kell jönnöd, hogy végig a szemed előtt volt, csak éppen nem vetted észre.

Meg kell mondjam, hogy megértsd: a Brenner egy építési nagyvállalkozó sofőrje, aki örökösen ingázik Bécs, Kitzbühel és München között. Tiszta nyugdíjas meló, az embernek csak el kell jutnia A-ból B-be, és semmi agyalás. A dolog szépségét pedig az adja, hogy elsősorban nem is a cégvezetőt kell furikáznia a Brennernek, hanem annak kétéves lányát, a Helenát. Ettől neked is kicsit naposabb lenne az élet árnyékos oldala.

Ám mit ad isten? A lány kámforrá válik egy benzinkútnál, miközben az ex-zsaru fizetni akar a tankolás után. Elsőre azt gondolnád, gyerekrablás. De senki sem jelentkezik a váltságdíjért. És nem lelhető fel egyetlen valamirevaló nyom sem, ami segíthetne a hatóságoknak. Senki sem tudhatja, mi állhat a lány eltűnésének hátterében. A Brennernek már megint nyomozót kell játszania, akármennyire is utálja a szituációt. Mert a malőr miatt elveszti a remek állást, de ami ennél is fontosabb: maga a Helena. Ő szereti a lányt ugyanis a legjobban. Persze szigorúan csak a szülei után. És egyet ne felejts: ha te elhagysz egy parkoló autóban egy gyermeket, komolyan szembe kell nézned a lelkiismereteddel. Nem lennék tehát a Brenner helyében, te se, igaz?

Ez talán nem hangzik szépen, de a Haas egy nem normális fazon. Ahhoz hozzászokhattál már, hogy sokféle elmebaj és bűncselekmény létezik a világban, na de ki hallott már olyat, hogy gyakorlatilag a nagy semmiből nagyon durva dolgok jönnek elő. Mondok neked valamit: láncreakció. A Haas nagyon jól világít rá arra, hogy ahol sok elhallgatott titok lappang, ahol kétes ügyek mennek a háttérben, ott elég csak elkiáltanod magad: eltűnt egy gyerek! – a dominósor dőlni kezd.

Az összképet sok furcsaság színesíti. Adott egy abortuszklinika, ahol a páciensek a nem várt terhüktől szabadulhatnak meg. Aztán van a klinikaellenes idealista, aki a fenyegetéstől sem riad vissza, csak hogy végleg bezárattassa. Fontos szerepe van a Práterbe tervezett építészeti megaberuházásnak, amiben sok mindenki érdekelt. Találkozhatunk egy dél-tiroli nővel is, aki nem szereti a tejet, valamint eljuthatunk egy jugó diszkóba is. De ne feledkezzünk meg a sterilizációra váró zsaruról sem, aki már négy helyre is fizet gyerektartást. Vagy Jimmy Hendrixről sem, aki folyamatosan ott duruzsol a Brenner fülébe. És pöcegödör is van …

...

A teljes cikk, a „Végül is az összes homokvárat elmossa a tenger” az olvassbele.com oldalán olvasható.

Wolf Haas: Az örök élet; Scolar, Budapest, 2011

Figyelj, mit mondok én neked. Ha fejlövést kapsz, akkor a csoda is kevés ahhoz, hogy túléld. A sebészi mestermunka ugyancsak semmi, szükséged van a rossz irányzékra is. Hogy aki a fegyvert tartja, éppen akkor lőjön, amikor a mopeden ülve hazafelé hajtasz, és közben valaki erősen rád dudál, mire óhatatlanul elkapod a fejed.

Vagy esetleg kell egy izgő-mozgó ér, amelyik folyamatosan táncot jár a fejedben. Hogy te is értsd: a migrén miatt hasogat a kobakod. És akkor te is elbizonytalanodsz, hogy a régi rendőriskolai időkből ismert Waltherből származó golyót a fájdalom csillapítása miatt magad röpítetted a fejedbe. Vagy netán más akart eltenni láb alól.

Azt azért te sem gondoltad volna, hogy a Brennerről beszélek, aki a történet kezdetén Puntigam Alsón három hét kóma után visszatért a halottak birodalmából. Írd és mondd: új év, új remények. Az orvosok szemszögéből természetesen a legszebb dolog a világon, amikor egy reménytelen eset felébred. A páciens is alapvetően pozitívan viszonyulhat az események ilyetén alakulásához. Az olvasó azért sejti, a mesélő sem rejti véka alá, hogy most fordítva történnek a dolgok: minden bizakodásra ad okot, de később rá kell térni a rosszra is. Hogy mi a bánat megy is itt voltaképp?

Ehhez tudnod kell, hogy a Brenner a gyermekéveit Puntigamban töltötte, és öreg korára visszatért oda. Kihalt ugyanis a bérlő a nagyapai asztalosműhelyből, és most a háza (kivéve a manzárdszobát) üresen állt. Miért ne jött volna vissza, ha a felmenői ingatlan gondja úgyis rászakadt – ezt gondolta a Brenner. Azt mondanom sem kell, hogy mindez csak fokozatosan jutott az eszébe. Edzés közben. Mert miután magához tért, elölről kellett kezdenie mindent. Nem csak az emlékezést, ááá. Újra meg kell tanulnia ülni, állni, menni, hallani, beszélni.

Idővel egyre több emlék a felszínre került: először is a név, mert azt sem tudta, hogy hívják, miután egy golyót szedtek ki a koponyájából. Aztán a születési év, a gyerekkor, a rendőriskola Grazban, az első rendőrévek, aztán a bűnügyi osztály, később pedig a nyomozóként eltöltött időszak is átszáguldozott a lövéscsatornáján. Minden lehetséges eszébe jutott, még az is, amire nem akart emlékezni. Csak a kóma előtti három nap hallgatott magáról. Mintha meg sem történt volna.

Ezért kellett nyomoznia a Brennernek, vissza a múltba, kvázi saját maga után is. Egészen a rendőriskolai évekig, amikor is Aschenbrenner, a mostani grazi rendőrfőnök, Köck, a grazi Arnold Schwarzenegger Stadion jelenlegi házmestere, az Irrsiegler, akit mindenki csak Saarinennek szólított a finn motorkerékpár-világbajnok után és a Brenner 1973 húshagyókeddjén tréfából elindultak a Raiffeisen Bank puntigami fiókjába, hogy a gyakorlati képzésből levizsgázzanak. Huszonévesen az ember sokféle baromságot elkövet, de van olyan, amikor utólag cseppet sem tűnnek viccesnek a dolgok.

...

A teljes cikk, az Újratöltve az olvassbele.com oldalán olvasható.

Wolf Haas: Mint az állatok; Scolar, Budapest, 2011

Amióta a Brenner kilépett a rendőrség kötelékéből, nem viselte túlságosan szívén a hivatásbeli előmenetelét. Amúgy sem volt jellemző rá a karrierépítés. Megelégedett ő azzal is, hogy az innsbrucki SoHoban (értsd a Souvenir Hollingerben) jól fizetett áruházi detektívként futkoshatott a vásári szarkák után.

Az efféle bevásárlóházban az eladók között rendszeresen megy a munkaközi csevej. Egy ilyennek volt a fültanúja a Brenner. Korkedvezményes-nyugdíjazás. Ez a szó valahogy megtetszett neki. Ha hiszed, ha nem, emiatt ment vissza Bécsbe. Nem azért, hogy fényt derítsen arra, hogy ki teszi ártalmatlanná labellós kupakokba rejtett, gombostűvel bélelt kutyakekszekkel az Augartenben szaladgáló házi kedvenceket. Ennek az égvilágon semmi köze ahhoz.

A méltán népszerűtlen felnőtt szórakozóhely, a White Dog (a Black Cat már foglalt volt) tulajdonosának megbízása jó ürügy arra, hogy utánajárjon, vajon Bécsben tényleg könnyebben nyugdíjazzák idő előtt az embert?

Na, most azért egyet szögezzünk le, a Brenner nem egy szuperhős. Sőt! Időnként igen nehéz a felfogása. Mire észbe kap, már benne is van a slamasztikában. Vagy épp egy kutya szájában. Persze nem irigyelem őt. Bármennyire is egyszerűnek vagy első ránézésre pitiánernek tűnjön az ügy, ha a Brenner elkezd nyomozni, biztos lehetsz benne, hogy ott valami történni fog. Többnyire nem szép dolgok. Mondok neked valamit, lesz emberáldozat, nem csak kutyahulla.

Elég, ha csak azt mondom: egyik oldalon a felháborodott nyugdíjasok állattartó falkája, a másik oldalon a Bogyócska Egylet kutyaellenes anyuka-különítménye. És akkor ott vannak ezek a nőügyek. Magdaléna, aki vagy lakkozza a körmét vagy folyamatosan beszél. A szigorú tekintetű tisztiorvosnő. Az egyetlen kedves bogyócska mama és annak koraérett lánya. Meg az állatmenhely változatos akcentusú tulajdonosnője. Na, most akkor tégy te rendet a fejekben és a saját gondolataidban. Te is hallod a helikopter zümmögését? Na, ugye. Nincs könnyű dolgod.

És akkor képzeld el a Brennert. Akinek valóban meg is kell oldani ezt a rejtélyt. Különben össztűzszerű indulatzáporral kell szembenéznie. Érthető, ha a korkedvezményes nyugdíjazásán kezd el gondolkozni. Én biztosan nem ítélem el őt ezért.

Azt kell mondanom őszintén, a szerző, ez a Haas ismét csak ügyesen csavarja a szót. Zseniális a nyelvi humora. Remekül használja az ő mindenlátó szócsövét. Olvasás közben jókat derülsz a sok körülményes fecsegésen. Az ember már azt gondolná: csak kap az olvasó valami kis információt arról, ki is a mesélő. Mert ez foglalkoztat mindenkit. De nem. Mert egyet azért ne felejts: ez adja a Brenner nyomozó történeteinek báját.

...

A teljes írás, a Pozitív mellékhatás, az olvassbele.com oldalán olvasható.

Wolf Haas: Silentium!; Scolar, Budapest, 2011

A Brenner a bécsi mentőszolgálat után Salzburgban találja magát, ahol egykoron rendőrként is állomásozott. A helyi katolikus fiúinternátusban küszöbön áll Monsignore Schorn püspöki kinevezése. A Marianum egykori növendéke azonban azt állítja, hogy a lelkiatya a diákévek alatt bensőséges higiéniai oktatásban részesítette őt az intézmény zuhanyzójában. Kvázi megbibézte.

A Brennernek kell kinyomoznia, hogy vajon mennyi igazság bújik meg az öregdiák vádjaiban. A baj csak az, hogy az ex-felügyelő nem tudja már kikérdezni a férfit, mert az a csocsóasztalban van, darabjaira szelve.

Hát most már megint mi történt. A városban, ahol fontos esemény az Ünnepi Játékok, és hangsúlyos a műemlékvédelem, ilyen csúf dolgok történnek. És akkor még ott van a főn is, ami miatt elég gyakran ugrálnak le az emberek a Mönchbergről. A Brennert ugyan nem egy bűneset felderítésével bízták meg, mégis a dolgok mélyére néz. Mi sem természetesebb.

Akár hiszed, akár nem a Silentium! a Brenner-történetek negyedik darabja. Wolf Haas regényei nem szokványos krimik. Legfőbb erényük az elbeszélői stílus. Ha tudni akarod, a regényt fordító Bán Zoltán András úgy fogalmazott: „Wolf Haas olyan, mintha Thomas Bernhard krimiket írt volna”. És tényleg. Bernhard stílusa rögtön az olvasó agyába villan, és nem csak a nemzeti hovatartozás okán.

Miközben olvasod Haas könyveit, úgy érzed, mintha valahol egy kocsmában egy régi ismerősöd mesélne neked. Az asztalon előtted egy krigli habos sör, a tányérban, mondjuk, egy bécsi szelet. Beszélgetőpartnered meg csak mesél és mesél. Be nem áll a szája. Írd és mondd: szájmenése van. De nevezhetjük e modort haverkodásnak, „brúderkodásnak”, bratyizó fecsegésnek is.

Most azt képzeld el, hogy e furcsa elbeszélő jól ismeri a helyi viszonyokat. Tud minden környékbeli pletykáról. Bejáratos a hálószobákba, a munkahelyekre, a piacra. Egy mindent látó kisisten. Mindenhol ott van, ahol történik valami. Mindenről van valami mondanivalója. És elhiszed neki, amit mond. Olyan történet beszél el, amelyet mindenképpen meg kell hallgatnod. Ehhez nem fér kétség.

...

A teljes írás, a Mert a higiénia mindennél fontosabb, az olvassbele.com oldalán olvasható.

Wolf Haas: Halottak feltámadása; Scolar, Budapest, 2009

Egy, a krimiről szóló rádióbeszélgetés során, Bárány Tibor kritikus méltatta Wolf Haas regényét, a Halottak feltámadását, amely a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg az idei év során. A következő könyvtári keresgélésem során rá is bukkantam az osztrák szerző vékonyka művére, amely elolvasása során nagy meglepetéssel szolgált számomra. Tudniillik Hass regénye nem szokványos krimi, hanem kölcsönözve a regényt fordító Bán Zoltán András utószavában írottakat, „Wolf Hass olyan, mintha Thomas Bernhard krimiket írt volna”.

Mert valóban, Bernhard stílusa rögtön az olvasó agyába bevillan, és nemcsak a nemzeti hovatartozás okán. A Halottak feltámadását egy ismeretlen narrátor (a már fentebb nevesített utószó szerint, állítólag a sorozat befejező, hatodik kötetében fény derül a személyére) meséli el, olyan stílusban, mintha egy kocsmában egy jó pofa sör, vagy finom bor mellett közös, távoli vagy közeli ismerősökről beszélne az ember. Ez az elbeszélésmód minden jellemzőjét hozza magával. A kocsmai pletyka, az elbeszélői elkalandozó emlékezet, a beszélt személy gondolatait felöltöztető mesélői vélemény rakja össze a bűnügyi történetet.

A történet maga nem túl bonyolult, egy idős házaspárt holtan találnak meg Zell városka hegyeinek síliftjében. A rendőrség nem birkózik meg a titokzatos eset felgöngyölítésével, így az esettel megbízott rendőr, Brenner felügyelő kilép a kötelékből, hogy nyolc hónap elteltével, mint már magánnyomozó felfedje a bűnöst. Brenner nem tévedhetetlen oknyomozó, hanem ügyesen a környezetébe beépülő kopó, aki a kisvárosi kapcsolati hálókból összerakja az eset mozaikdarabkáit, hisz ő „a legkisebb dolgoknak is figyelmet szentel, vagyis hogy kvázi nem tesz különbséget a lényeges és a lényegtelen között”. Haas a kocsmai elbeszélés hányavetiségéből kiindulva apró morzsákat hullajt el az olvasó számára, míg végül összeáll a kép az olvasó fejében is. Tulajdonképpen nem is maga a bűneset megoldása válik a legfontosabbá, hanem maga az elbeszélés, amelyből egy jellegzetes osztrák kisváros képe rajzolódik ki, abszurdan groteszk karakterekkel és olykor leheletfinom, olykor kíméletlen társadalomrajzzal.

Wolf Haas: Jöjj, édes Halál!; Scolar Kiadó, Budapest, 2010

Miután az egykori rendőr a kisvárosi magánnyomozás után a bűnüldöző szakmával is felhagyott, az osztrák székes fővárosba költözött, ahol mentősnek állt be. A bécsi betegszállító piacot két cég uralja: a Mentőszövetség és a Keresztes Mentősök. Brenner ez utóbbinál teljesíti munkaköri feladatait, akinek ezúttal nem kell különösebben gondolkodnia, csak monoton üzemmódban – legalább napi 30 menetben – átszáguldoznia a városon, hogy életeket mentsen, iletve annak esélyét teremtse meg.

Brenner azonban, hiába akarja, akkor sem tudja levakarni magáról, hogy egykoron kopó volt. Az egyik bevetéskor a mentős társa tanúja lesz annak, hogy egy szerelmes párt egy golyó leterít, együtt a kettőt. A pár férfitagja – mit ad Isten! – a Mentőszövetség elnökének fivére. Később pedig az egyik kolléga hullája kerül elő. Brenner – ha nem is önkéntelenül, de a bűntettesek nyomába indul.

Wolf Haas harmadik Brenner kötete a korábbiakhoz hasonló morbid humorral és maró gúnnyal mutatja be a két mentős társaság békésnek nem mondható hétköznapjait. Az újabb kötet továbbra is folytatja a korábbi Brenner-sztorikra jellemző elbeszélői formanyelvet, amelyet leginkább talán haverkodásnak, „brúderkodásnak”, bratyizó fecsegésnek nevezhetnénk. A kocsma homályában megbúvó mesélő – akiről ezúttal sem hull le a lepel – úgy beszél a történetről, azok szereplőiről, mint aki jól ismeri azokat. Az elbeszélő tulajdonképpen a hétköznapok szegletébe, a konyhasarokba, a hálószobába, a munkahelyekre, a piacra, stb. bejáratos mindent látó kisisten, aki mindenhol ott van, illetve mindenről valahonnan tud valamit, de legalábbis mindenről van valami mondanivalója, és azt hihetően, a mindentudás érzésével adja elő. A kocsma nyelve persze az argót sem ítéli száműzetésre eszköztárából, és néhány, az osztrákra jellemző adottság (például a férfiak jellemző bajusz viselete) sem ússza meg némi fricska nélkül.

Haas krimijeinek legfőbb erénye ez az elbeszélői stílus, amit nagyon jól ad vissza magyar nyelven Bán Zoltán András, a fordító. Ezúttal sem tudom elhallgatni a nevét. A Scolar Kiadót is dicséret illeti az immár három kötetesre bővült sorozat egységes kivitelezéséért. Fontos ugyanis, hogy egy széria a küllemében is egymáshoz tartozónak mutatkozzon. Ez a fekete-sárga borítású kiadvány, a maga kabátzsebbe csúsztatható méretezésével együtt, nekem ráadásul be is jön. Egyszóval tehát Haas sorozata, annak magyar kiadványa tartalmában és megjelenésében is egységesen magas színvonalú a maga műfaján belül.

Wolf Haas: Csontdaráló; Scolar, Budapest, 2009

Ha a volt jugó határtól akarsz átmenni Ausztriába, amint átléped a határt egy óra buszjárásra mindjárt Klöchbe botlasz, ez mi sem természetes. De hogy miért tennél ilyet? Mármint hogy Klöchbe menj? Nem a város szépségei miatt, mert bár vannak neki, mégsem vonzza a turistákat, no és nem azért mert valami költő vagy másféle híresség szülőházát vagy alkotóhelyét keresd föl.

Brenner nyomozó például éppen azért mert Klöchbe, mert meg akarta nézni a kisváros híres grillcsirkézőjét. Azt, amit az öreg Löschenkohl vezet. Az öreg étterme az évek során nagy hírnévre tett szert a környéken. A háború vége óta kezdte üzemeltetni és évről-évre mindig fejlesztett. bővített valamit rajta. No jó, kérdezheted, mégis minek érdekelné a Brennert egy ilyen csirkediszkont. A válasz ott van az orrod előtt, még ha nem is látod. Aki ennyi csirkét tűz nyársra, előbb-utóbb hatalmas mennyiségű csonttal kel szembenéznie. Persze az öreg Löschenkohlt nem kell félteni. Pontosan az ilyen esetre vásárolta meg a nagyteljesítményű csontdarálóját, és alkalmazta „a jugót”, azaz a Milovanovicot. Hogy daráljon.

Na most már, amikor a jugó megtalálta a csonthalomban az emberi maradványokat, akkor az öreg Löschenkohl menye, aki voltaképpen már a grillcsirkéző főnökasszonyának számított egy ideje, hívta a Brennert. Mire azonban a nyomozó Klöchbe ért, a Löschenkohl menyének se híre, se hamva. Na ezt kapd ki.
Mi sem természetesebb, hogy ha már Klöchbe utazott a Brenner ott is maradt, hogy kiderítse mi is folyik ebbe a kisvárosba.

Nos ha tudni akarod, Wolf Haas második kötete a Brenner sorozatból, hasonlóan ez elsőhöz különösen szórakoztató darab. Na persze, hiszen megint valaki, akinek személyét eddig még homály fedi meséli el az esetet, mintha egy kocsmában ülne, de legalábbis mintha egy jó ismerődöd lenne. Egy olyan alak, aki ismeri a helyi pletykákat, aki jól kiismeri magát abban a környezetben, amiről mesél.

Bán Zoltán András fordítása megint csak nagyszerű munka, ez mi sem természetesebb. Az elbeszélés bratyizós hangvételét kitűnően adja vissza. Ez a stílus az első kötet, a Halottak feltámadása során eleinte még szokatlan volt, mára már viszont megszoktam, és így sokkal jobban élveztem ezt a regényt, mint a szerző korábbi művét. Úgy gondolom, mindamellett, hogy Haas művei izgalmas krimik, irodalmi szempontból is érdekesek. És ezt pont az ausztriai kisvárosbeli korkép megrajzolása miatt gondolom így. Na tessék! Nem hiszel nekem, mi? Hiába jártatom itta szájam, hiába verem a billentyűzetet. Tudod mit? Járj utána magad. Gyere el Ausztriába, valamelyik kisvárosba, ahol történik valami furcsa eset. A Brenner ott lesz, azt elhiheted.